
|
1997-ben-, amikor ezek a felvételek készültek
- volt 20 éve annak, hogy népzenét kezdtem muzsikálni.
Nem úgy fogalmazok, hogy 20 éve vettem kezembe a hegedût,
mert egyrészt az már "ott volt" (akkor éppen
gimnazista voltam a kolozsvári Zene-líceumban, hegedû szakon),
másrészt pedig az akkor induló erdélyi táncházmozgalomnak
egyik alapító tagjaként elõször nagybõgõt,
majd természetesen brácsát vettem a kezembe, és
így jutottam el 1977 õszén a prímásságig.
Akkor februárban, a Kolozsvári Bábszínházban
volt Erdélyben az elsõ, korszakindító táncház,
amire én mindenkinél jobban emlékszem, ugyanis ott még
táncoktatóként szerepeltem. (mivel édesanyám
magyarszováti volt, nagyon sok idõt töltöttem ebben
a faluban, gyerekkoromban, a szünidõkben jóformán
odaköltöztem az édesanyám rokonságához.
Tudták ezt az osztálytársaim is, Székely Levente
és Könczei Árpád, akik gondolván, hogy ebbõl
kifolyólag bizonyos elõnyöm van velük szemben szóltak,
hogy a széki fiataloktól, akiket odahívtunk erre a táncházmegnyitóra,
tanuljam el és utána tanítsam a táncházban
a széki táncokat.)
Egyébként a Gázsa nevet is ebben az évben
"gyûjtöttem össze" egy szováti jegyváltáson,
amikor a saját rokonaim nem ismertek meg, és egész éjszaka
"úrfiztak", gondolván, hogy én is egy idegen
"városi gyerek" vagyok, úgyhogy én egyebet se
csináltam, csak állandóan bemutatkoztam, valahogy így,
hogy: "Hát nem ismer meg? Én vagyok a Gázsa Sándor
Ilonkájának a fia." Erre jött is a válasz:"Jaj,
te vagy az Isvánkó, hogy megnõttél?!" A Gázsa
név ragadványnév, amit azért ragasztottak rá
nagyapámra, mert sokat volt a cigányok közt (nagyon szeretett
mulatni) és a cigányoknál a GÁDZSÓ szó
idegent, nem közülük valót jelent. Magyarszováton
mindenkinek van "csúfneve", így különböztetik
meg mondjuk a Csete Ilonákat (anyám lányneve) egymástól.
Ezután a jegyváltás után osztálytársaim
már csak Gázsának szólítottak. Apám
a mai napig nem tud megbékélni vele, mondván, hogy: "Fiam,
te szégyelled a nevem?". (Merthogy õ az egyetlen fiának
a saját nevét adta.) Hiába mondom, tekintse ezt mûvésznévnek,
hogy mellette ott van az õ neve is. Igen ám, de mindenki ezen
a néven szólít, keres telefonon, vagy így ismer,
-kesereg
Van a Gázsa név eredetének egy viccesebb
változata is. Amikor 1982-ben Sepsiszentgyörgyre kerültem,
prímásként az akkori "Vadrózsák"-hoz,
az elején, kényszerûségbol egy legénylakásban
laktunk vagy négyen, zenész kollégák. S mivel már
akkor is nagyon pedáns, rendszeretõ ember voltam, amikor végre,
nagy nehezen elindultunk volna próbára, én még egyszer
visszamentem megnézni, hogy minden el van-e zárva, a gáz,
a víz, a villany, stb. Erre mondta megvilágosodva volt kollegám:"Ja,
azért hívnak téged Gázsának, mert-hogy a
GÁZ s A villany, s a víz..."
Miután jól "megalapoztam" a nevem, nem
volt nehéz Sepsiszentgyörgyön sem társakat találni
egy új zenekarhoz, aminek a Kova nevet adtuk. Soós Árpi
volt a brácsás, Tóth Pista meg a bõgõs. Így
együtt keddenként a szentgyörgyi Mûvelõdési
Házban tartottuk rendszeresen a táncházat 8 éven
át. Onnan jártunk Kézdivásárhelyre, Csíkszeredába,
Brassóba vagy Kovásznára is muzsikálni - mondhatni
úgy is, hogy a Székelyföld zenekara voltunk. Ez nem volt
nehéz mivel 1986-ban a másik "konkurens" székelyföldi
zenekar, a Barozda együttes disszidálni kényszerült
Svédországba és csak mi maradtunk mûködõképesek
egész Erdélyben. Kolozsvárott, 1984-ben egy meszelés
apropójából betiltották a táncházat,
de már zenész is alig maradt, vagy kivándoroltak, vagy
úgy "kihelyezték" õket máshová,
hogy alig bírtak visszakecmeregni.
Visszatérve szülõvárosomba, Kolozsvárra,
itt egy idõben (a hetvenes évek végén) három
zenekar harcolt a heti egy táncházért, ami csütörtökönként
volt, a Monostori úton. A Bodzafa együttes, amelynek én is
tagja voltam, nélkülem alakult, de mire igazából tevékenykedni
kezdett, már én is ott voltam. Ez azután az ominózus
jegyváltás után lett így, amikor is elkezdtem brácsán
tanulni. Egy klasszikus zenén felnõtt embernek megszokni függõlegesen
tartani egy hangszert - ráadásul még markolni is kellett
muzsikálás közben, nehogy kiessen a kézbõl,
- nagyon nehéz volt. Nagy dudorok nõttek hol az egyik, hol a másik
kezemre. Nem érte meg a fáradtságot, mert mire belejöttem
a kontrázásba, máris prímás lettem Székely
Levente mellett az újjáalakult Bodzafában. Késõbb
Sepsiszentgyörgyön azért brácsáztam: az együttes
nótamusoraiban, vagy Erdély magyar színházainak
meghívott vendégeként.
Kezdetben volt tehát a Bodzafa. Meg a katonaság,
ami nekem elég hosszúra sikeredett. 17 hónapig voltam a
Regátban, egy Bukarest melletti faluban elzárva a külvilágtól.
Összesen ötször volt alkalmam találkozni zenésztársaimmal
egy-egy Kaláka tévémûsoron vagy Táncháztalálkozón,
Székelyudvarhelyen vagy Kolozsváron. Azok voltak ám a szép
napok, amikor a vasútállomásokon vagy a vonaton, a peronon
muzsikáltunk a magunk és az utazóközönség
nagy örömére. Sokszor még jegyet sem váltottunk,
- ez itt divat volt - ment a "blattolás" simán, hogy
a stoppolásról (nagybõgõvel) ne is beszéljünk.
Érdekes, hogy a többnyire román anyanyelvû hallgatóság
meglepõen szimpatikusnak találta effajta viselkedésünket.
Sokszor õk is együtt mulattak velünk, egy-egy közismertebb
zene hallatán.
Amikor 1980-ban leszereltem kiderült, hogy pillanatok alatt
egyedül maradtam prímás Kolozsváron, a három
zenekarból (Harmat, Ördögszekér, Bodzafa) egy maradt
- de még az is úgy, hogy két új taggal kellett feltölteni
a megüresedett helyeket. A régi zenésztársakat a hatalom
mind szélnek eresztette... Viszont befejezte a Színmûvészeti
Fõiskolát Panek Kati Marosvásárhelyen. Õ
már elõbb, még a táncház megalakulása
elõtt is énekelt népdalt a kolozsvári Diákrádió
"Visszhang" fogadóestjein vagy egyéb magyar kulturális
rendezvényeken, pl. az Ifjúmunkás Matinékon, ahol
késõbb, bodzafásként is többször fellépett.
Miután a kolozsvári Magyar Színházhoz helyezték,
vele, valamint Kelemen Laci brácsással és Szalay Zoli nagybõgõssel
együtt elkezdtünk komolyan dolgozni, aminek két lemez lett
az eredménye. (Emellett rengeteg rádiófelvételt
készítettünk, de azt is mindhiába, mert a különbözõ
helyi, valamint az országos rádiók magyar adásait
is beszüntették a '80-as évek közepén, a román
televízió magyar adásával együtt.) Ez volt
az idõszak, amikor rendszeresen jártunk minden hétvégén
falura, lakodalmakba, bálokba gyûjteni. Én, mivel akkor
még nem volt magnóm, úgy tanultam meg a dallamokat, hogy
egész egyszerûen ellestem a prímásoktól. Általában
minden hétvégi "továbbképzés" után
néhány új dallammal gazdagodott a repertoárom.
Volt egy szignál, amit Erdélyben a táncházasok
ismertek. Olyan volt, mint a komolyzenészek nemzetközi füttyjele,
a do-re-mi-do... A mi füttyjelünk a Bodzafa együttes névadó
dalának a zenéje volt, aminek a szövegét nem csak
a nyomdafesték nem tûri. Ezért a felvételen is csak
mint fütty jelentkezik a "Kiszáradt a bodzafa, hm...",
a sokatmondó szöveg helyett. Egyébként az elsõ
években külön megvívtunk minden újságíróval,
nehogy kifelejtsék a "hm"-t a végérõl,
mert minket igenis "Bodzafa, hm..." együttesnek hívnak.
Így is sokszor a "Borzafácskáról" meg
"Vázsa Pistákról" jelentek meg írások.
A csíkszeredai Barozda együttes tagjaival a Szentgyörgyön
töltött éveim alatt nagyon sokat muzsikáltam együtt.
A kis távolság lehetõvé tette a rendszeres muzsikálást,
kapcsolattartást. Régebben is játszottunk mi együtt
mezõségi lakodalmakban, táncházakban, majd a csíkszeredai
"Régi-zene fesztiválokon", míg ezeket is be nem
szüntették. 1997-ben, a "20 éves az erdélyi táncház"
találkozón újból együtt muzsikálhattunk
Kolozsváron, újból egy színpadon lehettünk!
Ez alkalommal készültek velük az itt hallható felvételek
is. Az együttes tagjai máig rendszeresen járnak "haza"
(ez hol Magyarországot jelenti, hol Erdélyt), így megmaradtak
a "nagy találkozások" itt, Budapesten. Györfi Erzsike
Németországban él, földrajzilag távol a zenekarától,
de éneklõ kedve a régi.
Németországban én is megfordultam. Sõt,
egy évig a feleségemmel, - aki "szintén zenész",
és minden helyzetben mindvégig mellettem állt -ott is éltünk:
Kölnben született kislányunk is. Azonban mi eleve tudtuk, hogy
nem élhetünk, csakis magyar nyelvterületen: Németország
után Magyarországon, Budapesten telepedtünk le 1991-ben.
Én a Vasas együttesnél kezdtem újra zenész
pályafutásomat, majd 1992-tõl Kelemen Laci unszolására
a Budapest Táncegyütteshez szerzõdtem, ahol ma is muzsikálok.
Az akkoriak közül Molnár Mikivel azóta is együtt
zenélünk. Ökrös Csaba viszont már nincs ott, de
megkértem, a lemezen játszunk még egyet... A Budapest Táncegyüttes
elõadásain volt alkalmam kísérni Sebestyén
Mártit, Berecz Andrist, és együtt muzsikálni Juhász
Zolival, õk is szerepelnek most, egy-egy szám erejéig.
1993-ban került az együtteshez Árendás
Péter, és ekkortól kezdõdik a GÁZSA
zenekar története is. Természetesen nevünk
az elején nem volt, de mivel folyton együtt játszottunk,
("Gázsa és barátai"), rólam nevezték
el a bandát, hogy különbözõ fellépéseken
azonosítani tudjanak. Árendás Péter mellett Liber
Róbert, és bátyja, Endre (aki "külsõ munkatárs")
alkotják a zenekaromat, amely az idén ünnepli öt éves
fennállását. Endrén kívül mindannyian
a Budapest Táncegyüttes zenekarához tartozunk.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani
minden közremûködõnek - beleértve a kitûnõ
fúvóskollegát, Csávás Attilát is -
amiért segítettek elképzeléseimet valóra
váltani, és részt vállaltak a lemez létrejöttében.
Hát, ennyi.
Gázsa
Budapest, 1998
Ízelítő a CD-n felcsendűlő dalokból
Albumok listája
|