English version
 
 
 
 
Csipke Camp 2012
Csipke Camp 2012
Rhythm Addiction - USA Concert tour 2008
Rhythm Addiction
Őrkőiek Budapesten
Őrkőiek Budapesten
Táncház muzsika Mezőségről
Táncház muzsika Mezőségről
Gazsa Band live in USA
Gazsa Band live in USA
Budapesttől ... Kommandóig
Budapesttől ... Kommandóig
Gázsa: Erdélyi népzene
Gázsa: Erdélyi népzene
Panek Kati: Ha nem szerettelek volna
Panek Kati: Ha nem szerettelek volna
Bodzafa együttes: a "Panek Katié"
Budapest Táncegyüttes: Csárdás!
Budapest Táncegyüttes: Csipkerózsika
 
 
 

Albumok / Gázsa zenekar: Erdélyi népzene

1997-ben-, amikor ezek a felvételek készültek - volt 20 éve annak, hogy népzenét kezdtem muzsikálni. Nem úgy fogalmazok, hogy 20 éve vettem kezembe a hegedût, mert egyrészt az már "ott volt" (akkor éppen gimnazista voltam a kolozsvári Zene-líceumban, hegedû szakon), másrészt pedig az akkor induló erdélyi táncházmozgalomnak egyik alapító tagjaként elõször nagybõgõt, majd természetesen brácsát vettem a kezembe, és így jutottam el 1977 õszén a prímásságig. Akkor februárban, a Kolozsvári Bábszínházban volt Erdélyben az elsõ, korszakindító táncház, amire én mindenkinél jobban emlékszem, ugyanis ott még táncoktatóként szerepeltem. (mivel édesanyám magyarszováti volt, nagyon sok idõt töltöttem ebben a faluban, gyerekkoromban, a szünidõkben jóformán odaköltöztem az édesanyám rokonságához. Tudták ezt az osztálytársaim is, Székely Levente és Könczei Árpád, akik gondolván, hogy ebbõl kifolyólag bizonyos elõnyöm van velük szemben szóltak, hogy a széki fiataloktól, akiket odahívtunk erre a táncházmegnyitóra, tanuljam el és utána tanítsam a táncházban a széki táncokat.)

Egyébként a Gázsa nevet is ebben az évben "gyûjtöttem össze" egy szováti jegyváltáson, amikor a saját rokonaim nem ismertek meg, és egész éjszaka "úrfiztak", gondolván, hogy én is egy idegen "városi gyerek" vagyok, úgyhogy én egyebet se csináltam, csak állandóan bemutatkoztam, valahogy így, hogy: "Hát nem ismer meg? Én vagyok a Gázsa Sándor Ilonkájának a fia." Erre jött is a válasz:"Jaj, te vagy az Isvánkó, hogy megnõttél?!" A Gázsa név ragadványnév, amit azért ragasztottak rá nagyapámra, mert sokat volt a cigányok közt (nagyon szeretett mulatni) és a cigányoknál a GÁDZSÓ szó idegent, nem közülük valót jelent. Magyarszováton mindenkinek van "csúfneve", így különböztetik meg mondjuk a Csete Ilonákat (anyám lányneve) egymástól.
Ezután a jegyváltás után osztálytársaim már csak Gázsának szólítottak. Apám a mai napig nem tud megbékélni vele, mondván, hogy: "Fiam, te szégyelled a nevem?". (Merthogy õ az egyetlen fiának a saját nevét adta.) Hiába mondom, tekintse ezt mûvésznévnek, hogy mellette ott van az õ neve is. Igen ám, de mindenki ezen a néven szólít, keres telefonon, vagy így ismer, -kesereg

Van a Gázsa név eredetének egy viccesebb változata is. Amikor 1982-ben Sepsiszentgyörgyre kerültem, prímásként az akkori "Vadrózsák"-hoz, az elején, kényszerûségbol egy legénylakásban laktunk vagy négyen, zenész kollégák. S mivel már akkor is nagyon pedáns, rendszeretõ ember voltam, amikor végre, nagy nehezen elindultunk volna próbára, én még egyszer visszamentem megnézni, hogy minden el van-e zárva, a gáz, a víz, a villany, stb. Erre mondta megvilágosodva volt kollegám:"Ja, azért hívnak téged Gázsának, mert-hogy a GÁZ s A villany, s a víz..."

Miután jól "megalapoztam" a nevem, nem volt nehéz Sepsiszentgyörgyön sem társakat találni egy új zenekarhoz, aminek a Kova nevet adtuk. Soós Árpi volt a brácsás, Tóth Pista meg a bõgõs. Így együtt keddenként a szentgyörgyi Mûvelõdési Házban tartottuk rendszeresen a táncházat 8 éven át. Onnan jártunk Kézdivásárhelyre, Csíkszeredába, Brassóba vagy Kovásznára is muzsikálni - mondhatni úgy is, hogy a Székelyföld zenekara voltunk. Ez nem volt nehéz mivel 1986-ban a másik "konkurens" székelyföldi zenekar, a Barozda együttes disszidálni kényszerült Svédországba és csak mi maradtunk mûködõképesek egész Erdélyben. Kolozsvárott, 1984-ben egy meszelés apropójából betiltották a táncházat, de már zenész is alig maradt, vagy kivándoroltak, vagy úgy "kihelyezték" õket máshová, hogy alig bírtak visszakecmeregni.

Visszatérve szülõvárosomba, Kolozsvárra, itt egy idõben (a hetvenes évek végén) három zenekar harcolt a heti egy táncházért, ami csütörtökönként volt, a Monostori úton. A Bodzafa együttes, amelynek én is tagja voltam, nélkülem alakult, de mire igazából tevékenykedni kezdett, már én is ott voltam. Ez azután az ominózus jegyváltás után lett így, amikor is elkezdtem brácsán tanulni. Egy klasszikus zenén felnõtt embernek megszokni függõlegesen tartani egy hangszert - ráadásul még markolni is kellett muzsikálás közben, nehogy kiessen a kézbõl, - nagyon nehéz volt. Nagy dudorok nõttek hol az egyik, hol a másik kezemre. Nem érte meg a fáradtságot, mert mire belejöttem a kontrázásba, máris prímás lettem Székely Levente mellett az újjáalakult Bodzafában. Késõbb Sepsiszentgyörgyön azért brácsáztam: az együttes nótamusoraiban, vagy Erdély magyar színházainak meghívott vendégeként.

Kezdetben volt tehát a Bodzafa. Meg a katonaság, ami nekem elég hosszúra sikeredett. 17 hónapig voltam a Regátban, egy Bukarest melletti faluban elzárva a külvilágtól. Összesen ötször volt alkalmam találkozni zenésztársaimmal egy-egy Kaláka tévémûsoron vagy Táncháztalálkozón, Székelyudvarhelyen vagy Kolozsváron. Azok voltak ám a szép napok, amikor a vasútállomásokon vagy a vonaton, a peronon muzsikáltunk a magunk és az utazóközönség nagy örömére. Sokszor még jegyet sem váltottunk, - ez itt divat volt - ment a "blattolás" simán, hogy a stoppolásról (nagybõgõvel) ne is beszéljünk. Érdekes, hogy a többnyire román anyanyelvû hallgatóság meglepõen szimpatikusnak találta effajta viselkedésünket. Sokszor õk is együtt mulattak velünk, egy-egy közismertebb zene hallatán.

Amikor 1980-ban leszereltem kiderült, hogy pillanatok alatt egyedül maradtam prímás Kolozsváron, a három zenekarból (Harmat, Ördögszekér, Bodzafa) egy maradt - de még az is úgy, hogy két új taggal kellett feltölteni a megüresedett helyeket. A régi zenésztársakat a hatalom mind szélnek eresztette... Viszont befejezte a Színmûvészeti Fõiskolát Panek Kati Marosvásárhelyen. Õ már elõbb, még a táncház megalakulása elõtt is énekelt népdalt a kolozsvári Diákrádió "Visszhang" fogadóestjein vagy egyéb magyar kulturális rendezvényeken, pl. az Ifjúmunkás Matinékon, ahol késõbb, bodzafásként is többször fellépett. Miután a kolozsvári Magyar Színházhoz helyezték, vele, valamint Kelemen Laci brácsással és Szalay Zoli nagybõgõssel együtt elkezdtünk komolyan dolgozni, aminek két lemez lett az eredménye. (Emellett rengeteg rádiófelvételt készítettünk, de azt is mindhiába, mert a különbözõ helyi, valamint az országos rádiók magyar adásait is beszüntették a '80-as évek közepén, a román televízió magyar adásával együtt.) Ez volt az idõszak, amikor rendszeresen jártunk minden hétvégén falura, lakodalmakba, bálokba gyûjteni. Én, mivel akkor még nem volt magnóm, úgy tanultam meg a dallamokat, hogy egész egyszerûen ellestem a prímásoktól. Általában minden hétvégi "továbbképzés" után néhány új dallammal gazdagodott a repertoárom.

Volt egy szignál, amit Erdélyben a táncházasok ismertek. Olyan volt, mint a komolyzenészek nemzetközi füttyjele, a do-re-mi-do... A mi füttyjelünk a Bodzafa együttes névadó dalának a zenéje volt, aminek a szövegét nem csak a nyomdafesték nem tûri. Ezért a felvételen is csak mint fütty jelentkezik a "Kiszáradt a bodzafa, hm...", a sokatmondó szöveg helyett. Egyébként az elsõ években külön megvívtunk minden újságíróval, nehogy kifelejtsék a "hm"-t a végérõl, mert minket igenis "Bodzafa, hm..." együttesnek hívnak. Így is sokszor a "Borzafácskáról" meg "Vázsa Pistákról" jelentek meg írások.

A csíkszeredai Barozda együttes tagjaival a Szentgyörgyön töltött éveim alatt nagyon sokat muzsikáltam együtt. A kis távolság lehetõvé tette a rendszeres muzsikálást, kapcsolattartást. Régebben is játszottunk mi együtt mezõségi lakodalmakban, táncházakban, majd a csíkszeredai "Régi-zene fesztiválokon", míg ezeket is be nem szüntették. 1997-ben, a "20 éves az erdélyi táncház" találkozón újból együtt muzsikálhattunk Kolozsváron, újból egy színpadon lehettünk! Ez alkalommal készültek velük az itt hallható felvételek is. Az együttes tagjai máig rendszeresen járnak "haza" (ez hol Magyarországot jelenti, hol Erdélyt), így megmaradtak a "nagy találkozások" itt, Budapesten. Györfi Erzsike Németországban él, földrajzilag távol a zenekarától, de éneklõ kedve a régi.

Németországban én is megfordultam. Sõt, egy évig a feleségemmel, - aki "szintén zenész", és minden helyzetben mindvégig mellettem állt -ott is éltünk: Kölnben született kislányunk is. Azonban mi eleve tudtuk, hogy nem élhetünk, csakis magyar nyelvterületen: Németország után Magyarországon, Budapesten telepedtünk le 1991-ben. Én a Vasas együttesnél kezdtem újra zenész pályafutásomat, majd 1992-tõl Kelemen Laci unszolására a Budapest Táncegyütteshez szerzõdtem, ahol ma is muzsikálok. Az akkoriak közül Molnár Mikivel azóta is együtt zenélünk. Ökrös Csaba viszont már nincs ott, de megkértem, a lemezen játszunk még egyet... A Budapest Táncegyüttes elõadásain volt alkalmam kísérni Sebestyén Mártit, Berecz Andrist, és együtt muzsikálni Juhász Zolival, õk is szerepelnek most, egy-egy szám erejéig.

1993-ban került az együtteshez Árendás Péter, és ekkortól kezdõdik a GÁZSA zenekar története is. Természetesen nevünk az elején nem volt, de mivel folyton együtt játszottunk, ("Gázsa és barátai"), rólam nevezték el a bandát, hogy különbözõ fellépéseken azonosítani tudjanak. Árendás Péter mellett Liber Róbert, és bátyja, Endre (aki "külsõ munkatárs") alkotják a zenekaromat, amely az idén ünnepli öt éves fennállását. Endrén kívül mindannyian a Budapest Táncegyüttes zenekarához tartozunk.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden közremûködõnek - beleértve a kitûnõ fúvóskollegát, Csávás Attilát is - amiért segítettek elképzeléseimet valóra váltani, és részt vállaltak a lemez létrejöttében.

Hát, ennyi.
Gázsa

Budapest, 1998

Ízelítő a CD-n felcsendűlő dalokból

Albumok listája


Laptető   Vissza